I Love Hévíz

„…és a tó fölött lebegő pára illatában, mintha valaki húslevest főzne messze a lombok alatt.”
(Krúdy Gyula – képzeletben Hévízen)

Mikor az 1700-as évek végén, az első fürdővendégek a meleg gyógyvízbe mártózás okán megérkeztek Hévízre, nem mondhatnánk, hogy pezsgő fürdőélet és széles gasztronómiai kínálat fogadta volna őket. Jöttek, pancsoltak, kicsit felfrissültek és mentek is!

Ám a lovaskocsikon érkező vendégek piknikkosaraiból már akkor is számos finomság került elő! Fürdés után jól esett egy frissen sütött péksütemény, hideg sült és pástétom, ami mellé gyümölcsöket, sajtokat fogyasztottak és természetesen hűtött bort ittak.

A környék fogadóiban (lóváltó helyeken) inkább az átutazó vendégek pihentek meg. A fogadóstól hideg sört, bort, pálinkát, kútvizet kaptak, míg a fogadósné egy tartalmas egytálétellel, friss kenyérrel és tiszta ággyal kínálta vendégeit.

Főúri fogások, vendéglős ízek

Az 1800-as évek nem csak a fürdőélet de a szolgáltatások fellendülésével is járt. Megnyitottak a tóhoz, patakhoz közeli vendéglők, ahol szállással már nem, de a napi egytálétel helyett étlappal várták a vendégeket. Bizony a „melegvizet kedvelő közönség” nem nagyon maradt éhes. A terített asztalra kerülhetett: fácánsült áfonyával, hideg kocsonya borókabogyóval és természetesen egy kancsó hűs zalai bor.

Egy 1820-as leírás szerint a vendégeknek reggelire tejeskávét és túrós batyut, ebédre pedig libahúsos répalevest szolgáltak fel.

A reformkor ízei! avagy kuglóf a kártyaasztalon

A 19. század második felében a fürdőélet kiegészült társasági eseményekkel. Megnyitottak a hangulatos éttermek, ahol cigányzenészek szórakoztatták a közönséget. A Kúrszalon báljain a korabeli művészvilág ismert vendégei vettek részt vagy léptek fel. (erről majd a következő blog bejegyzésünkben írünk kicsit hosszabban) A vacsoránál gőzölgött a bableves, a süllőpaprikás tejfölös mártással, a fogasfilé borban párolva, a vajas nudli pirított morzsával.

Illyés Gyula így emlékezett: „A Balaton körül szívesebben ettem a fogast, mint bárhol máshol. Hévízen mindig adtak mellé jófajta rizlinget is.”

Hévízi recept a múltból: „Libamáj borókás bundában” – 1897-ből

„Az uradalmi konyhán a májat kevés zsírban sütjük, sóval, tört borókabogyóval, rozmaringgal és zsemlemorzsával panírozzuk. Kemencében vagy sparhelten sütjük roppanósra. Mártásnak fehérbor és almapüré ajánlott.”
(Festetics-receptgyűjtemény – magánarchívum alapján)

A „nemzeti ébredés jegyében” ekkor váltak az étlapok állandó fogásaivá a paprikás ételek, a gulyás, a pörkölt, a hortobágyi húsos palacsinta, a jó fajta halászlé. Desszertnek a fekete mellé rétest, dobostortát, zserbót kínáltak, az asztalra pedig felkerültek a Festeticsek és Reischelek legjobb borai, a Keszthelyen főzött ser, a brandy, a cherry és persze a behűtött pezsgő.

Móricz Zsigmond is számtalanszor megemlékezett róla írásaiban, levelezésében, milyen finomakat evett Hévízen: „Láttátok-e már a római sírt? Azt okvetlen meg kell nézni. Van-e nagy szezon? Milyen a Friedrich kosztja? Délután feketéztek-e a fürdőtelepi nagy fák alatt? Ott van szemben egy vegetáriánus étterem, olyan jó sült krumplit sehol se lehet kapni, mint annál”​. Ezeket a sorokat akkor írta Hévízen pihenő barátainak, mikor ő maga 1931-ben nem tudott velük utazni. De nem csak ebből a pár sorból tudjuk, hogy mennyire szerette az író a finom ételeket. Egyik kedvence a marhahúsleves zöldséggel és házi csipetkével, valamint a sült kacsacomb párolt káposztával volt. Az édességeket, főként a rétest, a cukorbetegsége miatt kerülnie kellett, de néha megengedett magának egy szelet házi mákos kalácsot.

Népkonyha, lángos és menza leves

A polgári fürdőélet varázslatos világa után, a háborúkat követő hiánygazdaság évtizedeiben, az 1950-es, ’60-as évek SZOT-üdülőiben a gasztronómia is új irányt vett. A nagyüzemi konyhákon készült heti menü előre ki volt függesztve: hétfő rántott karaj, kedd főzelék fasírttal, szerda borsóleves és rizsfelfújt. Bácskai rizseshús, rántott máj és tarhonyás lecsó. A kínálat elkerülhetetlen elemei a tejfölös uborkasaláta, az isler, a puncs kocka és a gyerekek kedvence a gesztenyepüré tejszínhabbal. Sokan emlékeznek még: a meleg étel, a korrekt adag és a kisfröccs együtt kellemes, otthonos hangulatot teremtett. A cél nem az ízlelőbimbók kényeztetése, inkább az éhes pocakok jóllakatása volt, hiszen „A jóllakott ember nem háborog!”.

„Az egyik törzsvendég, egy nyugdíjas vasutas ezt írta egy 1960-as évek eleji fürdőzéséről:

‘A délelőtti kezelések után mindig beültünk a Haladásba egy fröccsre. Az volt a mi „rehabilitációnk” záróakkordja. Ebédre legtöbbször csirkepaprikást ettem galuskával – azt mondták, az jó a regenerálódó szervezetnek. A legjobb napom az volt, amikor somlói galuskát is lehetett kapni a büfében, az ünnep volt!’”

Szabó Lőrinc 1949-ben gyógyult Hévízen és elutazási előtt ezt írta: 

„Most már közel a hazautazás. Tegnap csirkepaprikás volt. Csoda jó a koszt, még mindig . . . Sajnos nem mértem meg magam, hogy mennyit nyomok, s így hiába nézem meg majd, hogy mennyivel távozom. Érzés szerint azonban jól gyarapodtam."

Ne feledkezzünk meg a Rizling Platzon elfogyasztott magyar fast food első nagy dobásáról sem, ami mi más is lehetne, mint a fokhagymával megkent sima, tejfölös vagy sajtos-tejfölös lángos! A nyári strandszezon azóta is megkerülhetetlen slágere.

És mi maradt még velünk ebből az időből: a „balatoni hekk”, a kicsit sem franciás francia saláta, az örök kedvenc palacsinta és a rumos, mazsolás puncs fagylalt! Tegyük a szívünkre a kezünket: tagadhatnánk, de szerettük!

Debrecen, Rózsakert, Béke, Rizling Platz

Kellett néhány év ahhoz, hogy megnyíljanak azok a menő, sokszor zenés-táncos helyek, ahová esténként szívesen eljártak az emberek szórakozni, és ami nyitva állt a külföldi vendégek számára is.

Az államosítás utáni első vendéglátóhelyek a mostani Szentlélek Templom helyén álló Béke Étterem (korábban Lakits Vendéglő) és a Nádor Szállóban működő Gyöngyvirág Cukrászda voltak. 1961-ben nyílt meg a Rózsakert Cukrászda, 1962-ben készült el a 18 egyforma kis üzletből álló a Rizling Platz, ami 30 éven át volt a fürdővendégek kedvelt találkozóhelye. Ugyanebben az évben adták át a Debrecen Éttermet is. Az 1969-ben megnyílt Rózsakert Étterem, eszpresszó és bár inkább táncos, zenés hely volt, ahol esténként szalonzene szólt. A környékről is átjártak ide táncolni, szórakozni a vendégek. A Tanácshoz állítólag sok panasz érkezett, mert az előírt 11-es záróra ellenére, mindkét helyről akár még éjjel 2-kor is kihallatszott a zene és a mulatozás.

A 80-as években a fagyi 1 Ft 50 Fillér volt, egy Coca-cola 2 Ft. Rántott sajt 45 Ft, Budapest bélszín 115, Levesek nagyjából 25, Tatár beafsteak 120, Fogasfilé 85, 2 személyes csülöktál nagyjából 130 Ft volt akkoriban.

1985-ben nyílt a Magyar Csárda étterem, ahol a vendégek legkedveltebb fogása a bicskáspecsenye volt, amihez nevéhez hűen egy bicskát is szervíroztak. A pecsenyehúst ugyanis az akkori alpakka késekkel nehéz lett volna felszeletelni. Az ízletes fogás után legtöbben persze a bicskát is magukénak érezték, akik valószínűleg máig szép emlékként őrzik.

Ami azóta történt, legalább ilyen izgalmas, de már kevésbé gasztrotörténelem. A sok finom fogás és szép emlék után viszont biztos mindenki megéhezett, ezért minden olvasónak: Jó étvágyat! és finom falatokat kíván Hévíz!