I Love Hévíz

A szerelem örök – de az udvarlás, na az mindig változott! Ami ma már magától értetődő, az régen botrányosnak számított, és ami egykor a romantika csúcsa volt, azon ma talán csak mosolygunk. A február romantikus hónap, tegyünk hát egy kis kitekintést más régmúlt szerelmek idejébe.

EGY LOVAG SZERELME!

A lovagi kor romantikája általában a hősies lovagi költeményekről és a plátói szerelmekről szól. Hogy a lovag bármit megtenne a hölgyért, aki természetesen tiszta erényű, csodálatos és mindenekelőtt számára teljesen elérhetetlen. A lovag persze így is hűséges és nem csak remek kardforgató de tökéletes rímpárokat is fabrikál két csata közt, hogy titkos hódolóként elkápráztassa szerelmét. Mindeközben a lányokat nemes egyszerűséggel csak férjhez (el)adták.

A férfinak illendő volt a lovagi erények szerint (a mesében)

Versekkel és balladákkal udvarolni, a nőt (elméletben) védelmezni és titkos szerelmi leveleket küldeni.

Szabad nem szabad

Egy lovag sosem fejezte ki szerelmét nyilvánosan (főleg, ha a dáma már házas volt, márpedig általában az volt!), meg se kísérelhetett fizikai kontaktust (soha ilyen elő nem fordult még nőkkel szemben) és tilos volt udvarolni, ha nem voltak ugyanolyan társadalmi rangban (lásd. klasszikus irodalom kb. összes romantikus regény). Ezzel szemben a nők úgy fejezhették ki vonzalmukat, hogy szalagot vagy kendőt adhattak vagy küldhettek egy lovagnak, titkos szerelmi talizmánt ajándékozhattak vagy kétértelmű szerelmes versekkel viszonozhatták a lovagi költeményeket. De! Közben uruk és parancsolójuk nélkül nem állhattak szóba senkivel és nem mehettek sehová.

KIFINOMULT ETIKETT A NEMESEK ELŐJOGA (mint az első éjszaka)

A 19. században a randevúk kódolt szabályok mentén zajlottak. Az udvarlás legfontosabb színtere a szalonok világa volt, ahol a férfiak és nők mérsékelten, szigorú etikett szerint ismerkedhettek, miközben a háttérben anyák és apák pénzügyi tranzakció szintjére egyszerűsítették csemetéik kiházasítását. A család és a társadalom összes szabálya korlátozta a szerelmi kapcsolatok kialakulását, hiszen ez keresztül húzta volna az érdekházasságok jól működő rendszerét. Hogy-hogynem, azért a fiataloknak nyilván sikerült néha szerelembe esniük (lásd. klasszikus romantikus irodalom kb. összes megint).

A férfinak illendő volt (ha mások is látták)

Szalontalálkozókon, a család jelenlétében udvarolni, parkban felügyelettel (értsd garde-dame) sétálni, finom gesztusokkal jelezni az érdeklődést, mondjuk kértek maguknak egy (bátrabbak több) helyet a táncrendben.

Tilos volt (kivéve, ha nem volt ott épp senki más)

Egyedül maradni egy férfinak és egy nőnek, egymást megérinteni vagy túlzottan kifejezni az érzelmeket. Egy hölgy az etikett szerint legfeljebb a legyezőjével vagy a zsebkendőjével adhatott ráutaló jeleket, de már egy hosszabb pillantást is felhívásnak értékelhetett a férfi „keringőre”. A bokavillantás már kimondottan pajzán viselkedés volt.

A 20. század: le a szabályokkal!

A 20. század elején az ipari forradalom és a városi életforma az udvarlás szokásait is megváltoztatta. Megjelentek az első nyilvános helyen tartott randevúk. Lehetett találkozni kávéházakban, mozikban vagy séták során. A nők emancipációjával a párválasztás sokkal inkább a házasulandó pár döntésévé vált és nem társadalmi normák vagy családi elvárások szerint alakultak.

Persze a modern kor is csak lassan változott. Az udvarlás hosszabb ideig tartott, a jegyesség társadalmi esemény számba ment és az intimitás egyes fokozatai bizony még a házasságkötés utánra maradtak. És a pár bármennyire is maga döntött közös jövőjéről, azért illett a férfinak a lány apjának hozzájárulását kérni a frigyhez.

JÓ PARTIT SZEREZNI HÉVÍZFÜRDŐN?

A 19-20. század fordulóján a gondos anyák és nagynénik figyelemmel kísérték, hogy a „jó partinak” számító családok hol töltik nyaralásukat. Természetesen a fürdők felvirágzásával a társasági élet kedvelt helyszíneivé váltak a híres fürdővárosok, melyek nem csak gyógyvizekben versengtek, de az is számított, hol köttetnek a legjobb házassági ajánlatok. Bizony Hévízfürdő is megtelt ifjú lányaikat férjhez adni vágyó családokkal a fürdőszezonban, hogy a 'Kurszalon' báljain, aztán jó partit találjanak számukra.

Gróf FESTETICS Tasziló és Lady Mary Victoria Hamilton szerelme

A 19. század végének egyik legismertebb helyi arisztokrata szerelmi története Gróf Festetics Tasziló és Lady Mary Victoria Hamilton kapcsolata volt, ami korántsem volt eleve elrendelve. Lady Mary skót származású arisztokrata családból származott és igencsak magas rangon I. Albert monacoi herceghez adták feleségül. Vele azonban boldogtalan házasságban éltek.

Rossz pletykák szerint Festetics Tasziló és Albert herceg is nagy szerencsejátékos hírében állt, és nem egyszer nyertek el egymástól jelentősebb téteket. Egy kártyaparti vagy lóverseny alkalmával Tasziló gondolt egy merészet és a számára igencsak vonzó, Lady Mary Hamilton kezét kérte tétnek. Albert herceg vesztett. A válás megtörtént és egy boldog, szerelmes frigy köttetett, melynek hosszú boldog házasság, 4 gyönyörű gyermek és egy felvirágzó Festetics birtok lett az eredménye.

Kapcsolatuk nemcsak romantikus volt, hanem politikai és kulturális jelentőséggel is bírt, hiszen Mary Victoria európai arisztokrata származása révén tovább emelte a Festetics család tekintélyét. A házasságuk eredményeképp a keszthelyi kastély fényűző korszakát élte, Mary Victoria pedig jelentős szerepet vállalt a kastély bővítésében és a kulturális élet fellendítésében.

A ROMANTIKA JEGYÉBEN MÉG EGY (vagy két) IGAZI HÉVÍZI LEGENDA!

A Hévízi Tófürdő főbejárata elé Festetics gróf két kerub szobrot rendelt. A kerubok egyébként mítikus lények, testük oroszlán, fejük sas és a mítikus lényekhez méltón szárnyaik is vannak. Céljuk, hogy a bejáratnál állva őrizzék a helyet a gonosz szellemektől.

Na de hogy jön ide a romantikus szál?
Állítólag, ha valaki a Tófürdőből kifelé jövet elsétál a két kerub szobor között és nincs szerelem a szívében, akkor a kerubok megszólalnak! Márpedig erre még sosem volt példa!

Egy másik kedves történet szerint a régi időkben éjszakánként a Hévízi-tó partján találkozott egymással egy arisztokrata lány és egy halászfiú. Mikor a lány szülei tudomást szereztek a románcról a lány nyomába eredtek, de a fiatalok a Hévízi-tó meleg vizében találtak menedéket, ahol a sűrű párafelhő elrejtette őket. Azt mondják, hogy szerelmük örökké a Hévízi-tó vizében él, és azok, akik itt fürdenek, maguk is érezhetik a régi idők szerelmének varázsát.