I Love Hévíz

1949. február 9-25. között Szabó Lőrinc - orvos barátja Tompa Kálmán rábeszélésére - két hetet töltött Hévízen. A 49 éves költő nagyon jól érezte magát a fürdővárosban, pihent is és folyamatosan dolgozott is. Az itt töltött két hét alatt fordította le Racine: Adromaché drámáját és Puskin: A bahcsiszeráji szökőkút című művét. 10 szonettet is írt, közülük kettő a téli Hévízi-tó hangulatát idézi az olvasó elé.

HÉVÍZ, TELÉN

A Keresztes Nővérek figyelme a költő felé

„A telepen a sok zárt szálló és panzió közt van a (svájci alapítású) „Keresztes Nővérek”-nek egy szép nagy szállodapanziója, tiszta, csöndes, remek hely: engem oda szállásolt el a barátom (Isten áldja érte!), s ott dolgoztam, híztam..”

Írja Szabó Lőrinc, aki szívesen emlékezett a derűre, nyugalomra, amelyet az apácák teremtettek körülötte. Az épület 1926-ban épült, majd a következő évben a Keresztes Nővérek vásárolták meg a reumás apácák kezelése céljából. 1950-ig volt az apácák tulajdonában, majd államosították és a rendőrség helyi körzeti irodáit helyezték el itt. Jelenleg is ebben az épületben található a hévízi rendőrörs.

Szabó Lőrinc itt-tartózkodása idején Scrafma nővér (Faluhelyi Magdolna) volt a főnöknő. Visszaemlékezése felidézi az apácák életét és a penzió világát is.

„Többemeletes volt a panzió, nagyon kedves villaszerűség: tizenhat szoba, nyolc fönt és nyolc lent. A szép, nagy teraszos ebédlő a parkosított, ezüstfenyőkkel beültetett udvarra nézett. Apácák eredetileg nyolcan-tízen laktunk a házban, de ekkor már teli volt a ház idős nővérekkel. Zsámbékot korábban kiürítették, az öregeket onnan is Hévízre hozták. A penzióban egyágyas szobák voltak; néhány kétágyas is, ezeket házaspároknak adtuk ki. A vendégek között férfiak is voltak, nem helyeztük el őket külön, a világi vendégeket nemre és vallásra való tekintet nélkül fogadtuk. Hozzá voltunk szokva a világi vendégekhez. A költő vendégeskedése arra sarkallta a nővéreket, hogy mindenki a legmesszebbmenő figyelemmel, kedvességgel és jóindulattal viselkedjen vele, a szakács nővértől kezdve. Szabó Lőrincnek a földszinten adtunk szobát, ha jól emlékszem, mindjárt az első szoba volt az övé, szép, nagy, világos helyiség. Reggeli után sétált, fürdött, pihent, 11-kor Chrysostoma nővér kereste fel, hogy egy kicsit elbeszélgessenek. A délutáni pihenés után, amikor felmentem néha hozzá, mindig munkában találtam. Itt sem tudott munka nélkül lenni.

Február 16-i levelében feleségének még tüzetesebben jellemzi vendéglátóit:

„Mióta felfedezték, ki vagyok, láthatóan becéznek. Az egyik apáca, Chrysostoma nővér, már kétszer beszélgetett velem, egy-egy órát; tanárnő, földrajz-történelem szakos, de most, hogy nem taníthat, ide került, s  falut jár, konyhában dolgozik, fűrészel, tuskókat hasogat, stb., pedig elég cingár, szemüveges, tipikusan értelmiségi lény."

Az apácák nemcsak érdeklődő szellemi környezetet jelentettek a költő számára, szívügyüknek tekintették a lesoványodott városi ember feltáplálását is. Ezért emeli ki emlékezésében a volt főnöknő éppen a szakács nővér igyekezetét. Tompa Kálmán is ezt hangsúlyozza: „Télvíz ideje volt, dupla adag tüzelővel fűtöttek neki. Étkezést már senkinek sem adtak, de Lőrinccel kivételeztek. Gazdag reggelivel, jó ebéd utáni feketével szolgáltak, s elhalmozták különleges figyelmük jeleivel."

Utolsó hévízi levelében, 23-án így ír a költő:

„Most már közel a hazautazás. Tegnap csirkepaprikás volt. Csoda jó a koszt, még mindig . . . Sajnos nem mértem meg magam, hogy mennyit nyomok, s így hiába nézem meg majd, hogy mennyivel távozom. Érzés szerint azonban jól gyarapodtam."

A költő és a természet

A vendéglátók kényeztető gondoskodásán kívül a hévízi napok másik nagy élménye a természet. A tó képe nyomban a költő megérkezése után, már első haza írt lapján megjelenik:

„Ma délután fogok először fürdeni, biztosan jót tesz. Furcsa ez a kénes szag a fürdőben s a tó környékén. A víz teljesen fehér párába burkolózik, párolog, hogyne, hiszen meleg s nem fagyhat be soha. Tegnap sokat sétáltam a szép időben, az üres parkban meg a környéken. Csak az alvás megy nehezen, itt is tulajdonképpen hajnaltájt jön rám az igazi álom."

Az első hét elteltével az éjszakai tavat festi le feleségének:

„A közvetlen szomszédságba sokat ki-kijárok, meg a tó köré. Kálmán egy nagyobb társaságot rávett a minap, hogy este 8-kor kimenjenek a tóba, fürödni. Telihold volt, a gőz csak úgy szállt ég felé, eltűntek benne mind a víz fölé messze benyúló kabinsorok is, csak a törökös kupolák álltak ki feketén a képből, a fehér gomolygásból. Én véletlen bukkantam rájuk, s majdnem egy teljes óra hosszat figyeltem hancúrozásuk hang-játékát (mert látni nem lehetett őket). Közben a békák szerenádja szólt, mintha nyár volna - de csak a tóban s a tó felett -, s a part mentén kibújtak a piros lótuszvirágok a vízből. Furcsa látvány volt. Jó, hogy ezt télen láttam."

A TÓ, ÉJJEL

Dr. Moll Károly és Szabó Lőrinc

„Dr. Mollhoz, aki a vezető fürdőorvos, Kálmán vitt el. Megvizsgált. A szívem elég jó; a főbaj, szerinte, a nyakban van, onnan megy a reuma a jobb vállba stb. Hisztainin-kezelést rendelt (s ingyen adja). Csak majd a Rózsikának kell adnom valamit. Ez valamiféle villanyozás: az ember vállát, nyakát megrakják vizes rongyokkal, közbe sztaniolpapírrétegeket helyeznek el, arra kis zsákocskákat, s az egészbe áramot vezetnek, amit különben az ember keze is szorongat egy vizcsruhás szerszámot markolva; s aztán, mikor bekapcsolják a gépbe, bizseregni kezd a kéz s a megrakott testrész, mintha belülről kis tűk ezrei szurdosnák a bőrét kifelé, vagy mintha csalánnal simogatnák. Nem komoly fájás, sőt egyáltalán nem fájás; csak valahogy pezseg a hús, és vagy 15 perc múlva egészen vörös és hólyagos - ez az utóbbi azonban percek alatt elmúlik. Már kétszer kaptam efféle kezelést. Eredménye az volt, hogy pompásan kihozta a reumámat: nemcsak az ízület, de a jobb felsőkarom közepén is élesen fájt reggelre a csont és fájtak az ujjaim is, mint már régen nem. Ez a gyors reakció igen jó jel."

 „Mindennap fürdöm. Kádban. 20-25-30 percet, fokozatosan többet minden nap. Iszapra nincs szükség . . . d.u. a rövid hystamin-kezelés húzódik szét másfél órává a várakozások miatt, d.e. meg a fürdő szólít ki szobámból"

Később márciusban Bernbe Varga Irénnek írt levelében így foglalja össze a hévízi két hét élményeit:

„Az idő gyönyörű volt, koratavasz, sokkal jobb, mint ma, egy hónappal későbben. Még a szabad tóba is kimerészkedtem; hisz hőforrás! Háromszor a szabadban fürödtem, egyébként pedig kádfürdőket vettem naponta, s naponta hisztaminoztak. 80% fájdalma kiment a jobb karomból és vállamból a reumámnak."

Szabó Lőrinc emléke ma is él Hévízen. Utcát is neveztek el róla emléktáblája található a Rendőrőrs épületének falán és a Fedettfürdőn elhelyezett Pantheon falán is.

Forrás: library.hungaricana.hu