Ha télen Hévízen pihensz, a Hévízi Tófürdőn kívül számtalan helyen találsz jobbnál jobb wellness lehetőségeket. Mégis arra bíztatunk, hogy tedd változatosabbá a pihenést, mozdulj ki a meleg vízből és fedezd fel a környéket, hiszen a Nyugat-Balaton télen sem alszik téli álmot.
Magyarország leglátogatottabb múzeuma a Helikon kastélymúzeum
A kitüntetés nem véletlen, hiszen a Helikon, közismertebb nevén a Festetics kastély kiállításait évente több százezren látogatják. Keszthely mindössze 6 kilométerre van Hévíztől és az itt látható kiállításokat mindenképp érdemes bakancslistához adni.
Mit is láthattok a Festetics kastélyban és a kapcsolódó kiállításokon?
A Festetics család Magyarország egyik legjelentősebb grófi, majd hercegi családja életébe pillanthattok be a 'Főúri enteriőr' kiállításon. A család 1739-ben érkezett Keszthelyre, míg az utolsó Festetics herceg édesanyjával, Haugwitz Máriával 1944-ben, négyévesen hagyta el a kastélyt és az országot.
A kiállítás során megcsodálhatjátok a majd három évszázad alatt folyamatosan bővülő különleges barokk- és rokokó berendezéseket, neves festők családtagokról készült képeit, porcelánokat és személyes használati tárgyakat, és egy egykor II. Tasziló által viselt díszes ruhát is. Tasziló herceg felesége volt a legrangosabb családtag. Mary Victoria Duglas Hamilton hercegasszony édesapja a skót arisztokrácia tagja, dédapja William Backford, London főpolgármestere, dédnagymamája pedig Stuart Mária skót királynő egyenesági leszármazottja volt. Mary édesanyja sem kevésbé rangos család sarja. Ő I. Károly Badeni Nagyhercegnek és Napóleon fogadott lányának volt harmadik gyermeke. Sissy királynő is unokatestvére volt. Mikor Mária hercegnő vonata megérkezett Keszthelyre, több vagont töltöttek meg a kerámiák, családtagokról készült festmények, bútorok és ruhák. Ekkor jelentős kastélybővítések is kezdődtek, hiszen a rangos családtagnak még patinásabb kastély dukált.
A majd 90.000 könyvet számláló Helikon könyvtár Magyarország legnagyobb épen maradt magánkönyvtára, ide belépve garantált 'wow' élményben lesz részed. Érdemes közelebbről megnézni a vitrinben kiállított szakácskönyveket, divatlapokat, vagy Napoleon Egyiptomi hadjáratáról szóló méter magas könyveket. Láthattok még titkosajtót, gyönyörű díszlépcsőt, mely sokaknak a Kincsem című filmből lehet ismerős.
A Hintókiállításon, amely a Festetics uradalom istálló-kocsiházában kapott helyet, több, mint a 60 hintó között sétálhattok. Rácsodálkozhattok a gyönyörűen díszített esküvői kocsira vagy lovasszánokra. Elképzelhetitek milyen lehetett esőben postakocsin utazni, melynek még a tetején is utasok voltak. Az itt látható gyűjtemény Európai szinten is jelentős, láthattok bronzkori harckocsit és első Ford modellek teljesen épen maradt autómobiljait is. Továbbá több prominens személy hintóját is megtekinthetitek, mint Mária Valéria főhercegnő utazó kocsija, Ferenc Ferdinánd park kocsija, valamint Rudolf trónörökös homokfutója. A falakat pedig a Festetics család lovaséletének fotói díszítik.
A Vadászati kiállítás gyűjteményének alapját képezi Windisch-Grätz Ferenc József hazánknak adományozott többszáz darabos trófeagyűjteménye, báró Dózsa György válogatott trófeái – melyek között több világrekord is található. A kiállítás emléket állít a hazai legismertebb vadászoknak, láthatunk Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán relikviákat és trófeákat is. A kétszintes kiállításon élethűen berendezett hegyvidéki vagy vizes élőhelyek állatvilágába is bepillantást nyerhettek.
Felnőttet és gyermeket egyaránt lenyűgöz Európa legnagyobb történelmi vasútmodell kiállítása, ahol 2,7 kilométer hosszan, több mint 600 épület között 75 különféle, az előző két évszázad mozdonyaiból, személy- és tehervagonjaiból összeállított korhű szerelvény közlekedik egyszerre. A vasútállomások között több Zala megyei pályaudvar és az egykori Osztrák-Magyar monarchia déli vasútjának hegyi útvonalait is láthatjátok terepasztalon. A kiállításnak van interaktív része is, ahol például fényjelzéseket is adhattok a vonatoknak.
A pálmaház építését Festetics Tasziló kezdte el. Szerkezeti elemeit a párizsi Gustave Eiffel műhelyből rendelte meg, hogy az európai főúri udvarokban megszokott egzotikus növényeket hozathassanak. A múzeum 10 éve nyitott meg, jelenleg egy kisebb átalakítás folyik, ezért a téli hónapokban a kiállítás ingyen látogatható. Ha a kastélykertben sétáltok, ne felejtsetek el ide is benézni.
Az Amazonházban, Keszthely legrégebbi szállodaépületének falán ma is láthatóak az egykori lóváltó állomás emlékei. A szállodában több híres vendég is megszállt, mint Simon Clemens vagy Richard Bright angol utazók és Csokonai Vitéz Mihály. A csodálatosan felújított épületben 2016-ban megnyitott a Főúri utazások kiállítás. Itt megismerhetitek például, hogy évszázadokon át a postakocsi számított a leggyorsabb közlekedési eszköznek, mivel 55 perc alatt tett meg 16 km-t. Ezután 3-4 perc alatt átfogták a lovakat és indultak is tovább. Az utasok csak a harmadik megállónál szállhattak le. A kiállításon láthattok 19. századi luxusvonat vagont vagy a keszthelyi feltaláló, Schwarz Dávid találmányát: az első teljesen könnyűfémből készült, merev-rendszerű léghajót. Ha többet szeretnétek megtudni a főúri utazásokról, akkor érdemes február 28-ig ellátogatni a kiállításra, mert a hónap végéig minden nap 15:00 órakor ingyenes tárlatvezetés indul a múzeumban. Ráadásul most a belépőjegyet is 20%-al olcsóbban vásárolhatod meg.
A Helikon múzeum kiállításai hétfő kivételével a hét minden napján 10.00-től 17.00 óráig tartanak nyitva.
Belvárosi Múzeumok Keszthelyen
Ezek a kiállítások a hagyományos értelemben bár nem tekinthetők múzeumnak, viszont értékes magángyűjteményekbe látogathatsz el. Ezek a kis belvárosi múzeumok könnyed kikapcsolódást ígérnek az egész család számára. A Babamúzeumban népviseletbe öltöztetett babákat láthattok, a Csigaparlament pedig egy a maga nevében hatalmas, 4,5 millió pannon tengeri csigaházból épített makett, melyet Mikei Ilona néni 14 éven át épített. A Kínzómúzeumban élethű viaszfigurákon láthatod, hogy az ezlőző évszázadokban milyen különböző kínzóeszközöket használtak. A történelmi panoptikum viszafigurái már békésebbek, itt közel 50 híres magyar személyiség „elevenedik meg”. A felnőttek további viaszfigurákra csodálkozhatnak rá az Erotikus panoptikumban. A gyermek ellenben a több ezer játékot számláló Játékmúzeumban vagy a Nosztalgia és giccs múzeumban nézelődhetnek. Ez utóbbi gyűjteményben az 1800-as évektől a retro tárgyakig mindent megtalálsz, ami érdekes, meghökkentő és néha tényleg nagyon giccses is.
A Belvárosi Múzeumok egyenként vagy kombinált jeggyel is látogathatóak hétfő kivételével minden nap 10-16 óra között, szombaton pedig 17 óráig. A Nostalgiamúzeum az egyetlen, mely csak péntek, szombat vasárnap tart nyitva.
Balatoni Múzeum
A 19. században megálmodott és a 20. század elején elkészült múzeumépület az ország egyik első múzeuma, amely nem csak kiállítótérként, hanem a Nyugat-Balaton értékes leleteinek, emlékeinek megőrzésére is szolgál. A Balatoni múzeum január 25-étől látogatható újra, február 4-én új kiállítás is nyílik majd az Andrássy úttól a múzeumig néven, ahol keszthelyi kötődésű művészek, képzőművészei alkotásai lesznek láthatóak. A Balatoni Múzeum állandó kiállításán nagyon sok érdekes dolgot tudhatsz meg a Balaton élővilágáról, halászatáról, fürdőéletéről. A múzeum igazán egyedülálló kuriózuma egy szabadulószoba, ahol akár családdal vagy egy kisebb csapattal tehetitek próbára találékonyságotokat.
Ez a cikkünk leginkább kiállításokra koncentrált, de a következő részben a beltéri, de kicsit aktívabb, izgalmasabb programokat gyűjtjük majd össze.
Addig is kiváncsi lennél még programlehetőségekre? Íme egy hosszabb gyűjtés!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.