Cikkünk Solt Péter „Az Amphora Búvár Klub kutatásai a Hévízi-tóban” című tanulmánya alapján készült.
A Hévízi-tó feltörő forrásainak és a tómeder kutatásának története egészen a Festeticsekig nyúlik vissza, de szakszerű merülésekre és vizsgálatokra először a 19. században került sor.
A forrásbarlang felkutatásának történetét Plózer István (1948-1977) kutatta és foglalta össze. Plózer István Tapolcán született, és már kisgyermekkorától rendkívüli érdeklődés mutatott a barlangászat iránt. 1973-tól az Amphora Könnyűbúvár Spot Klub tagjaként vett részt a Hévízi-tó kráterének kutatásában, majd 1975. február 10-én búvártársával Csávosi Lajossal együtt fedezték fel a Hévízi-tó forrásbarlangját, ami így kapta az Amphora-forrásterem majd később a Plózer István-terem elnevezést.
De ne szaladjunk ennyire előre! Az első mérések!
A Festetics család a 18. század végén kezdett bele azokba a munkálatokba, amik a hévízi tavat és az azt övező mocsaras területeket fürdőhellyé (galeria) alakították. Kezdetben azonban a legtöbben még a kifolyó vizében fürödtek és csupán egy kisebb cölöpökön álló épületről lehetett megközelíteni magát a tavat.
Végül az 1860-as években egy egészen új épületegyüttest álmodtak meg a tó fölé, mely rangjához méltó fürdőhellyé tehette Hévízt. Az épület terveinek elkészítéséhez és az építési munkálatok megkezdéséhez természetesen szükség volt a tómeder feltérképezésére is, amit ekkor az építész Hencz Antal végzett. 1864 és 1869 között több mérés is készült, és ezek alapján a tó legmélyebb pontját 43 méterben határozták meg.
Lehet-e lent egy barlang?
1907-ben Jordán Károly vett mintákat a tófenékről, és megsejtette, hogy a mélyben egy barlang lehet. Egy évvel később a Földtani Intézet kérésére a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság búvára 22 méter mélységig tudott lemerülni, és a függőleges kráterfalon több repedést is talált, melyből víz tört elő. A fiumei búvárok még egyszer merültek 1908-ban, de második alkalommal csak 12 méterig. Vízmintákat vettek, de ekkor már konkrét cél volt a forrásbarlang felkutatása.
A nehézbúvárokat felváltják a könnyűbúvárok
Ezt követően a vizsgálatok egy időre megszakadtak, csak a II. világháborút követően, 1953-ban kezdtek újra kutatni a forrásbarlang után. Az Országos Balneológiai Intézet kérésére nehézbúvárok végeztek vizsgálatokat, majd a francia fejlesztésű könnyűbúvár-technika elterjedésének köszönhetően 1958-tól már könnyűbúvárok merültek a tóban. A merülések során megállapították, hogy a forrás a 38 méter mélyen lévő krátertorkolatnál lehet, de a folyosóba bejutni igen nehéz, hiszen másodpercenként 650 liternyi termálvíz áramlik át a szűk folyosón, haladási iránnyal pont szemben.
A nagy áttörés
A hetvenes években a búvárok fokozott figyelemmel kísérték a forrásból feltörő víz hőmérsékletét és a hozamát a nyirádi bauxitbányák működése miatt. Ezekben az években már rendszeresek voltak a merülések, így több kísérlet is történt a forrásbarlang megtalálására, amit egy olyan helyen feltételeztek, ahol rendkívül nagy erővel tört fel a nagyjából 38°C-os víz. A feltételezett bejáratot azonban rendívül sok faanyag és törmelék torlaszolta el, így első feladatként napokon át termelték ki a törmeléket a helyszínről. Végül 1975. február 10-én Plózer István és Csávosi Lajos fedezték fel a forrásbarlangot. Megtalálták a nagyjából 60*80 cm-es átjárót, ami egy 4 méter hosszú folyosóba vezetett. Az erős szembeáramló termálvizet leküzdve bejutottak a barlang terembe.
Plózer István 2 nappal később így írt a felfedezésről:
„1975. február 10-én reggel 9 órakor CSÁVOSI Lajos barátommal együtt merültünk le a forráshoz.… Az előző heti méréseknél használt lesúlyozott kötélhez kötöttük az orsóra tekert zsinór végét. Az előre megbeszélt terv szerint 3 perc lassú úszás után visszafordulunk még akkor is, ha nem érünk a zsinór végére. … Némi ügyeskedéssel bemásztam a szűk nyíláson, majd a folyosó bal oldalára húzódtam. Mivel a nyílást itt teljesen elzárta a fa- és kőtörmelék, így vízmozgást nem tapasztaltam. Ezután Lajos barátom beadta az orsót és beúszott mellém. Lassan kezdtünk előre úszni, miközben minden porcikánkkal figyeltünk. A bejárattól 5 méterre a járat hirtelen kitágult és eltűnt a semmiben. A megdöbbenéstől hirtelen nem értettem meg, hogy hol vagyok, de lassan lámpáink fényében felderengett egy agyagnyereg, melynek két oldalán egy-egy tölcsér alakú nyílás sötétlett. Később jobban odafigyelve észrevettem, hogy a túloldal és a mennyezet is látszik egészen halványan. A 40 méter mélységben nyíló járatban hasalva figyeltük a termet. … A sötétszürke agyagról nagyon kevés fény verődik vissza, így a korábbi merüléseim tapasztalatait felhasználva 30–40% -kal kisebb értékeket vettem a terem méreteinek meghatározásához. Így a terem nagyságát 15×15 méterre becsültem. Feltehetően a víz két tölcsér alakú nyílásból tör elő, ezek becsült mélysége (ameddig el lehet látni benne) 7–10 m volt…. A hatodik perc leteltével kiúsztunk a nyílásból, s a merülés 20. percéig a forrásnyílás környezetét vizsgáltuk, majd a zsinórt lekötve a felszínre úsztunk.”
Mi van odalent?
Innéttől már a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) irányításával végezték a részletes feltárást, ami 1975. szeptember 19-21-én vette kezdetét. Megállapították, hogy a folyosó nagyjából 4 méter hosszú, a barlang 17 méter átmérőjű és 14 méter magas, falai mindenütt íveltek. A gömbfülkét 40-41 méteres mélységben egy iszapréteg osztja ketté, keleti oldalán lévő kráterből tör fel a 17,2°C-os hideg víz (ez a 80-as évek második felében eltűnt) míg nyugati oldalán, 45-46 méter mélységből tör elő a 41,3°C-os termál víz. A barlangban az extrém körülményekhez alkalmazkodó sugárgombák és édes vízi szivacsok élnek. A barlang kupolájában 40-50 cm gázrétek van a víz felszínén fehéralga telep úszik. A VITUKI megbízásából elhelyezték a az első vízmintavevő csöveket, valamint a hőmérő szondákat. 1980-ra biztonságossá tették a bejáratot. Mintavétel után a VITUKI munkatársai megállapították, hogy a hidegvíz kora megközelítőleg 8.000 év, a melegvízé pedig 12.000 év.
További merülések, kutatások, munkálatok
1987-ben Bíró Pál matematikus és könnyűbúvár méréseinek köszönhetően elkészítette a Amphora-terem számítógépes modelljét, ami akkoriban egyedülálló munka volt.
1992-ben pedig Kovács György búvárnak egészen 50 méteres mélységig sikerült lemerülnie.
A medertisztítási munkálatok során több mint 160 csontmaradvány került elő a legkülönbözőbb korszakokból (1000-8000 évesek); emlősök, hüllők, madarak csontjai, valamint számos korábban honos csigafaj maradványait találták.
Régészeti leletek a tó mélyéről
1982-83-as medertisztítási munkálatok során kerültek elő az első régészeti leletek, mely után megkezdődött hazánk egyik első víz alatti régészeti leletfeltárása és leletmentése. A legidősebb leletek neolitkori kőpengék, találtak kelta kerámiatöredéket is, de a leletek többsége a római korból való. A kora császárkori leletek közt vannak kerámiatöredékek, mécsesek, fibulák, érmék. A tóban hevertek római kori járólapok, melyek római kori fürdőéletről tanúskodnak. Emellett előkerült néhány középkori, és 16-17. századi tárgy is, melyek többsége a keszthelyi Balatoni Múzeum tulajdonában vannak. Bemutatásukra 2016 márciusában egy kiállítás keretében került sor a Hévízi Tófürdő épületében.
Búvárok napjainkban
A 2000-es évek elején több hazai és külföldi kutató búvárnak is volt lehetősége merülni a Hévízi-tóban. Napjainkban tovább folynak a kutatási-karbantartási merülések, amelyekre negyedévente kerül sor egy megbízott búvárcsoporttal. A merülés hatósági engedélyhez kötött tevékenység, amely szigorú szakmai ismereteket igényel.
Míg gondtalan fürdőzők élvezik a felszínre törő buborékok simogató hatását, a mélyben komoly munkavégzés történik, melynek célja a forrásbarlang általános állapotának felülvizsgálata, a változások rögzítése; vízmintavételezés, iszaprétegvastagság-mérés és hőmérsékletmérés történik.
A Hévízi-tóban a legutóbbi merülés 2021. januárjában volt, amikor egy szonárberendezéssel készítettek felvételeket a teljes tómederről. Ennek a munkának az eredményeként egy rendkívül pontos, 3 dimenzióban is ábrázolható grafikus képet kapunk majd a szilárd mederfelületről. A projekt kertében nem csak a mederről de a barlangról és a Tófürdő épületről is készül felvétel.
Plózer István tragédiája
Plózer István a forrásbarlang megtalálója több alkalommal is merült Hévízen, kétségtelenül gyakorlott búvárnak számított. Plózer és merülőtársa Páli Ferenc 1977. október 30-án a Hévízi-tó-forrásbarlangjának kutatása közben vesztette életét. Mivel nem érkeztek a felszínre a megbeszélt időpontban, társaik kutatásukra, mentésükre indultak, de sajnos már nem tudtak rajtuk segíteni. Nevüket és a tragikus évszámot egy fém tábla őrzi, melyet a barlang falára erősítettek. A tragédiát követően a merüléseket egy időre felfüggesztették.
Itt kell megjegyezni, hogy bár a barlang hivatalos neve Hévízi-tó-forrásbarlang, de ismert Amphora-forrásbarlang és Plózer István terem néven is. A forrásbarlang fokozottan védett természetvédelmi terület besorolást kapott, valamint védett régészeti lelőhelynek is minősítették.
De miért is nem volt olyan egyszerű megtalálni a barlangot?
A Hévízi-tó vize rendkívül tiszta, a kisebb 2 méter körüli mélységekben leláthatunk az aljára. De nem volt ez mindig így. A tó a kezdeti időszakban korántsem volt ennyire szabályozott medrű, parttal rendelkező tó. Sokkal inkább egy lápos terület közepén elhelyezkedő tó, mely tele volt tőzeggel, üledékkel, hordalékokkal. A vízben sűrűn volt jelen a lebegő tőzeg, medrét és a krátert több méter vastagon borította üledék. Ez megnehezítette a víz alatti tájékozódást, és a merülést. A helyzet az 1986-os tragédia után változott meg. A frissen elkészült új fürdőépület lángra kapott majd egy éjszaka alatt szinte teljesen leégett és részei a tóba zuhantak. Ez az esemény azonban szükségessé tette a meder kikotrását, hiszen égett faanyag, üvegek, fém épületrészek, vezetékek stb. zuhantak a tóba, ami veszélyt jelentett volna később a fürdőzőkre és az élőhelyre. Félő volt, hogy a forrást is elzárják. Így a tőzegréteg jelentős eltávolítását követően vált a tó vize ilyen átláthatóvá.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a búvárok munkája nem szembetűnő, de nélkülözhetetlen a Hévízi-tó életében. Fürdőzni a tóban egyedülálló élmény, búvárkodni azonban kiváltság.
Még több érdekesség, információ és képek az iloveheviz.blog.hu oldalon!
Olvass tovább!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.