I Love Hévíz

Titkok és rejtelmek a világhírű gyógytó városából, Hévízről!

Hogyan utazik egy 50+ nő a járvány végeztével?

idosek_heviz.jpg

Talán az a legfontosabb, hogy utazik. Családdal vagy család nélkül, párral vagy pár nélkül?

Is-is!

Mert vannak infói arról, hogy volt olyan idő, amikor nem lehetett csak 2 évente külföldre utazni és a Balaton volt a valódi Riviéra, de a gyógyvizek is a látókörébe kerültek már. Hallott a legendákról, csodás gyógyulásról, de nem hitte igazán. Mi több, szkeptikusan fogadta a történeteket, hiszen eddigi életében volt már építőtáborban, járt tánciskolába, esküvőjét igazi lakodalom követte, bulizott discoba, hallgatott Illés koncertet, egyetemistaként kollégiumban élt, diáként nyáron kevert málnaszörpöt balatoni büfében, ”rendszert váltott”, dogozott, vállalkozott, tanult, tanított, gyereket nevelt, és nyaralt….

Ismeri az országot. A térképet és a GPS is egyformán tudja használni, vonzza a magyar föld, itthon akar maradni, ha megérzi az inspirációt erre. Tudatos, akarja a jót, biztonságos helyet keres magának és a  családjának is. A „víz„ közelsége fontos lett számára.

dsc_9459.jpg

Többször megy pihenni, 3-4 napra. Előnyben részesíti az utazás során a városi terepjárókat, bár álmában még  a piros cabrió is megjelenik. Minőséget választ mindenből, mert szemüveg kell sok esetben, majdnem mindenhez. Nem szeret a szállodai bejelentővel bajlódni, jól jön az érintkezés mentes szlogen! ”Oly távol vagy tőlem és mégis  közel„ - ismeri a slágert, mert még hallgat rádiót.

Nyáron nem a wellness a legfontosabb, az úszás maga, mint mozgás prioritást élvez. Kirándulás, séta kell, de nem a nagy túrák, bár már eszébe jutott, hogy meg kellene járni az El Caminot. Aztán jobban belegondolva úgy látja, elég lesz a Kéktúra útvonala is, mely átvezet a hévízi véderdőn.

dsc_0281.jpg

Szállodát választ ( mert a kempingezést már kipróbálta ) és szereti a kényeztetést, sőt a családját is szereti ilyen helyre vinni ( az ajándékkártya a nagy sláger ),  nem favorizálja a félpanziót, de a családjának szívesen választja, szeret önálló döntést hozni, konkrét  ajánlatokat vár.

Az étkezésére igényes,- nem a sokat hanem a sokfélét-, elvét vallja! Jó borokat kóstol, szereti a Balaton környéki ízeket. Vigyázz arra, hogy minőségi időt töltsön el, és próbálja a kultúrát is becsempészni a programokba.

dsc_0307.jpg

Van igénye azokra a szolgáltatásokra, ahol rendszeresen mozogni tud, mert még mindig aktív életet él, szívesen kipróbálja a gyógytorna, pilates, spinning, lehetőségeket. Már biztos vannak érzékeny pontjai és szereti ha diszkréten beszélhet róla, de nem panaszkodva, inkább konzultációs jelleggel. Várja a terápiák gyógyító hatását , elkezd hinni az alternatív gyógymódokban is, akupunktúra, természetgyógyászat és rekreáció. Van megtakarítása és szívesen költ ezekre.

Még papír alapú könyvet olvas, de számítógépen kommunikál. E-mail leveleket ír, Facebookot, Messengert felhasználói szinten kezeli. De imádja az egyedi, különleges kicsinységeket, azt a kis pluszt, amivel kiemelik Őt  és korosztályát a „többiek„ közül.

Az én mottóm 50+ az élet maga! És ez az élet Hévízen csodálatos!

istock_000021644976xlarge.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://iloveheviz.blog.hu/api/trackback/id/tr2315727020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása