400 bányász
Pont ennyi emberre volt szükség 1976-ban ahhoz, hogy kipróbáljanak egy egészségügyi kísérletet.
Arról nem találtunk leírást, hogy vajon önként jelentkeztek-e az 5 évig tartó tudományos megfigyelésre azok a bányászok, akik közülük 200-an, nem is sejtették, milyen jól is járnak majd.
A tesztre alapos orvosi vizsgálatot követőn választottak ki 400 egészségesnek talált alanyt. Az alapfelvetés a tapasztalatok alapján az volt, hogy 5 év kemény fizikai munka nagyon megterhelő a szervezet számára, ezért a bányászoknál ennyi év után több mozgásszervi panasz is kialakul, megnő a részleges rokkantság száma és a megbetegedések aránya magasabb.
Közismert tény, hogy az egészségtelen és/vagy mozgásszegény életmódot élők, valamint a nehéz fizikai munkát végző személyek között igen gyakoriak a mozgásszervi megbetegedések. Ezzel kapcsolatban mind bel-, mind külföldön számos vizsgálatot végeztek már a 60-as, 70-es években is.
Mit akartak bizonyítani?
A hévízi orvosok ugyanakkor úgy gondolták, hogy balneoterápiás (vízzel végzett) és fizioterápiás (mozgással, mozgatással végzett) hévízi kúrák hasznosak az ilyen betegségek megelőzésében. Megelőző kúrával lecsökkenthető a mozgásszervi betegségek kialakulásának kockázata, a dolgozók kevesebb időt töltenek majd betegállományban, gyógykezeléseik költsége alacsonyabb lesz.
1976-ban megállapították a 400 bányászról, hogy egészségesek. 200-an közülük abba a kontrollcsoportba kerültek, aki 5 éven át nem voltak gyógyüdülni Hévízen, nem kaptam sehol, semmilyen kúrát egészségmegőrző céllal. A másik 200 szerencsés bányász azonban minden évben, szabadsága terhére 3 hetet töltött a fürdővárosban, ahol úsztak a Hévízi-tó meleg vízében, masszázs- és iszapkezeléseket kaptak, gyógytornán vettek részt, valamint további kiegészítő kezelésekben részesültek.
A preventív hévízi kúrák nem csak a 200 bányász számára voltak hasznosak és élvezetesek, de a kutatás is nagyon pozitív eredménnyel zárul.
5 év után, 1981-ben az akkor Hévízi Állami Gyógyfürdőkórházban megállapították: hogy a „kezeletlen” kontrollcsoport 200 bányásza között lényegesen többen váltak rokkanttá, lényegesen több időt töltöttek betegállományban, mint azok, akik preventív kúrában részesültek. A rendszeresen kúrázó csoport egészségi állapota egyértelműen sokkal jobb marad a kontrollcsoporttal megegyező, ugyanolyan megterhelő kemény fizikai munkavégzés ellenére.
De ez még nem volt elég bizonyíték a tipikus hévízi gyógyvizes kúrák hatékonyságára!
A Hévízi Állami Gyógyfürdőkórházban 1988-ban újabb vizsgáltat végeztek, immár 227 önkéntes bevonásával.
A 80-as években a munkáltatókat igyekeztek meggyőzni arról, miért érdemes dolgozóikat gyógyüdülésre küldeni. A 227 fő esetében a betegállományban töltött napok számára voltak kíváncsiak. Márpedig ennek mértéke egy vállalat számára jelentős munkaerőkiesést/termelékenység csökkenést jelenthet.
Kiválasztottak 227 olyan beteget, akiket ugyanolyan mozgásszervi panasszal kezeltek, de közülük 107-en csak és kizárólag gyógyszeres kezelést kaptak, míg 120 főt évenként ismétlődő komplex gyógyfürdőkúrával kezeltek.
A vizsgált időszakban döbbenetes eredmény született!
A rendszeres fürdőkúrában részesült 120 páciens összesen 885 napot töltött betegállományban. Ellenben a kontrollcsoport 107 tagja 5430 napot! Ez hatszor nagyobb szám! Ez annyire jelentős különbség, hogy el kellett ismerni a fürdőkúra kezelések sokkal hatékonyabban regenerálják az embereket.
Ma már természetesnek számít, hogy nem csak a nehéz fizikai munkát végzők számára lényegesek a preventív, rekreációs célú komplex kúrák, egészségprogramok.
Európában egyre többen vesznek részt úgynevezett menedzser-kúrákon, melyek a főleg szellemi munkával túlterhelt vezetők fizikai és szellemi teljesítőképességének regenerációját szolgáljak. Olyan – két-három hetes – periódusokról van szó, amelyek során a résztvevők sokat futnak, úsznak, egészségesen táplálkoznak, relaxációs gyakorlatokon vesznek reszt, aminek sok esetben része a digitális detox (okoseszköz mentes időszak).
Ilyen hosszú üdülésre nincs időd? Ne csüggedj! Próbálj ki egy intenzív hévízi egészségprogramot és máris megtetted az első lépést egy fittebb Én felé.
Vegyél részt te magad is az emberkísérletben!BodyReboot Hévízen! Mert a testednek Hévízre van szüksége! |
forrás: Magyar Fürdőalmanach: Fluck István, Bikfalvi Istvánné, Fejér László: A gyógyító víz, 2021.
képek: (1) Zander Intézet Hévíz - heviz.hu, (2) Tatabányai bányászok 1973 - Fortepan, (3) Súlyfürdő a múlt századból - heviz.hu, (4) Hévízi Állami Gyógyfürdőkórház (1970) - heviz.hu, (4) fürdőző a Hévízi-tóban - heviz.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.