Ha valaki azt hiszi, hogy a wellness-élmény csak a gyógymasszázzsal és a levendulás illóolajjal kezdődik, az bizony még nem hallott a régi hévízi fürdővendégek napi rutinjáról. Már a 18. század végétől kezdve gyakran kísérte a gyógyulást egy pohárka „lelket is melengető” nedű.
Fürdeni jöttek, de a hangulatért maradtak. A gyógyvíz mellett az élet is pezsegni kezdett: az ide látogatók, nemcsak a testüket mártották meg a meleg vízben, hanem a lelküket is egy kis társasági csevegésben, egy hangulatos ebédben – és igen, egy jól behűtött pohár borban vagy pálinkában.
És hát nem is csoda, hiszen Hévíz nemcsak a gyógytaváról híres, hanem arról is, hogy egy kiváló bortermő vidéken fekszik, ahol a Balaton-felvidék lankái és a Kis-Balaton környéki dombok szőlői évszázadok óta teremnek.
A közeli Cserszeg, Rezi, Badacsony vagy épp Egregy borai mindig is jó hírnévnek örvendtek – nemcsak a piacokon, hanem a vendégfogadók asztalain is. A fürdővendégek körében hamar elterjedt, hogy a legjobb regenerálódás receptje: délelőtt tó, délután borospince.
A 19. század végén, amikor a fürdőélet már nemcsak az arisztokrácia, hanem a polgári réteg körében is hódítani kezdett, a tó környéke fokozatosan megtelt élettel. A gyógyulni vágyó vendégek hamar felfedezték maguknak a domboldalban megbúvó szőlőket és pincéket, ahol nemcsak bort kínáltak, hanem egy kis történetet is minden pohár mellé.
Egregy különösen kedvelt célpont volt – ma is az –, ahová akkoriban is lóháton, gyalog vagy később konflison érkeztek a vendégek, hogy egy kis házi bor mellett megpihenjenek. A borászatok még messze nem a mai értelemben vett látványosságok voltak, inkább családi udvarok, présházak, ahol egy kis cserépedényből kínálták a szürkebarátot vagy a lédús cserszegi fűszerest – ha éppen jó év volt.
Ha a bor a hosszan tartó beszélgetések itala volt, akkor a pálinka inkább a rövid, határozott pillanatoké. Egy koccintás, egy mosoly, egy sűrű, tüzes korty – és máris melegebb lett a hangulat, még akkor is, ha kint fújt a szél.
A pálinka évszázadok óta része volt a helyi mindennapoknak, különösen a környék falvaiban. Barack, szilva, törköly vagy körte – mindennek megvolt a maga ideje és rendeltetése. A főzés tudománya generációról generációra szállt, nem recept alapján, hanem érzésből, ízből, tapasztalatból.
A vendéglátásban is helye volt: reggelihez, ebéd előtt, borozás után – attól függően, hogy épp mit kívánt az időjárás vagy az alkalom. A vendégnek kínált első kupica pálinka nem csupán ital volt, hanem gesztus.
Ami régen egy pohár házi bor vagy kupica kisüsti volt, az ma egy szépen megkomponált fröccsvariáció vagy kézműves koktél – de a lényeg nem változott: az ital ma is társasági élmény. Hévízen az elmúlt években újraéledt az italkultúra, csak most már modern csavarral. Borospincék újultak meg, borkóstoló estek, hangulatos teraszok, gasztro programok várták (és várják) a vendégeket, ahol a helyi nedűk ismét főszerepet kapnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.