I Love Hévíz

Titkok és rejtelmek a világhírű gyógytó városából, Hévízről!

Gyógyító energiák miatt keresik fel sokan a román kori templomot!

stained-glass-1181864_1920.jpg

Legyen katolikus, protestáns vagy más felekezeti, lehet régi, romos vagy új és modern, a templomok mindig különleges helyek, melyek egyedi kisugárzással rendelkeznek. A hiedelmek szerint különösen igaz ez arra kis Árpád-kori templomra, ami Egregy dombtetőjén áll.

Hol van az energia?

Szent György-vonalak

Ezoterikus tanok szerint a földet Szent György-vonalak (más ismert elnevezése: Sárkányösvények) hálózzák be, melyek metszéspontjaiban különösen erős, gyógyító energiák összpontosulnak. Magyarországon is számos ilyen vonal húzódik, és ezen vonalak egyik metszéspontjában található az Egregyi Árpád-kori templom, amit ezért már régtől fogva szakrális helyként tartanak nyilván.

Hogyan működik?

Az egregyi dombtetőn álló Árpád-kori kőtemplom alatt két Szent György energiavonal metszi egymást, minek eredményeként a helyen gyógyító energia áramlik, melynek áramlása függőleges irányú. A spiritualitásban hívőknek ajánlott felmászni a torony legfelső szintjére, hogy minél intenzívebben élhessék át a pozitív energiák feltöltő erejét. Az energia délelőtt az ég felé, délután pedig a föld irányába áramlik, így ehhez igazodva, az áramlással ellentétesen fordítsuk tenyerünket, hogy érezzük a bizsergést. Délelőtt tehát lefelé tartott tenyérrel, délután ég felé fordított tenyérrel álljunk néhány percig nyugodtan.

woman-571715_1920.jpg

A templomról

Építés - átépítés

A Szent Magdolna Templom Hévíz Egregy városrészének éke, hazánk egyik szép állapotban megmaradt Árpád-korból származó temploma. Építésének ideje pontosan nem ismert, de a 13. század közepére tehető. Az biztos, hogy 1341-ből való az első ismert írásos emlék, amiben már írnak róla. A török időkben (16-17. század) erősen megsérült, ezért renoválni kellett, amire 1731-ben került sor, barokk stílusban. Ám a felújítás ellenére sem veszítette el a román kori építészet fő jegyeit, mert csak a legszükségesebb átalakításokra törekedtek. A felújítás során magasították az egy hajós épületet, pótolták a beomlott boltozatot és díszítő festést kaptak a belső falak. Az első renoválást követően a templomot később is több alkalommal restaurálták: 1860-ban, 1912-ben, 1964-65-ben, 1991-ben és legutóbb 2015-ben. Jelenleg országos műemléki védelem alatt áll.

temlom_arpad_1024.jpg

Építészeti  megoldások

A templom keletelt, egyenes szentélyzáródású, egyhajós, 3 osztatú, mészkőből falazott épület. Déli oldalán nyitott barokk ajtót találunk. Tornya három emelet magas, szintenként kettős és hármas ikerablakokkal. A torony nevezetessége, hogy kőgúlasisakos / csűrlős sisakos lefedést kapott, amit 8 fagerenda merevít. Ezt a fedési technikát a barokk korban alkalmazták. Építészeti alapjaiban a faépítészet formáit őrzi, külső felületein megmaradtak a festett díszítések és bekarcolt formák.

A templom egyetlen belső díszítőeleme a térgazdagító északi fal fülkesora. Belsejét több korszakból való falfestés díszíti, amin fellelhetők a népi formakincs motívumai. Diadalívén fonatos festés figyelhető meg. A templomban egy román korból származó keresztelő medence töredéke és egy középkori felszentelt kereszt is található.

A torony külső megjelenését az ablakok és a toronysisak mellett a farkasfogas díszítése teszi egyedivé. A külső falfelületen összefüggő foltokat alkotó sgraffitto díszítés maradt meg. A torony aljában szalagbordás keresztboltozat, a hajóban síkmennyezet, a szentélyben fiókos dongaboltozat található.

egregy5.JPG egregyitemplombelso_1.jpg egregyitemplombelso_2.jpg

Védőszentek, névadók

A templom első védőszentje Alexandriai Szent Katalin volt, ám az újjáépítés után újraszentelték, így lett 1731 utáni védőszentje és neve Szent Magdolna Templom. Építése során az akkori falu éke volt, a törökdúlás után azonban a falu központja a domb alsóbb részén épült újjá, így a román kori templomot idővel temető vette körül, az épületet pedig ezt követően már csak temetőkápolnának használták.

Tudj meg még többet Hévíz templomairól ide kattintva!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iloveheviz.blog.hu/api/trackback/id/tr3115294318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz