2016. jún 01.

Ismét kerékpárosbarát település lett Hévíz és kerékpárosbarát munkahely a Hévíz TDM Egyesület

írta: heviz fan
Ismét kerékpárosbarát település lett Hévíz és kerékpárosbarát munkahely a Hévíz TDM Egyesület

A Magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség idén tízedik alkalommal hirdette meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. A pályázatot azon települések és munkahelyek részére írják ki, amelyek a kerékpárt, mint közlekedési és szabadidő eltöltési eszközt népszerűsíteni kívánják. A címet elnyerők így élő példaként szolgálhatnak mások számára.
Idén 54 önkormányzat és 64 munkahely kapta meg a Kerékpárosbarát díjat. Hévíz városa és a Hévíz TDM Egyesület második alkalommal nyerte el a Kerékpárosbarát Település és Munkahely címeket.

dsc_7951.jpg

Az ünnepségen Tasó László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a Velencei-tó, a Fertő-tó és a Balaton környékén már több száz kilométeren lehet bringakörökön kerékpározni. Hasonló hálózatot terveznek a Körösöknél, az idén decemberre Nyíregyháza és Tokaj között megépülő kerékpárutat pedig összekapcsolnák a hegyaljai hálózattal.

Az elmúlt években több mint 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, és a következőkben még legalább ezer kilométert építenének meg. Uniós forrásból 50 milliárd forintot fordítanának a hálózatos szemléletű kerékpárút-építésekre 2020-ig – tette hozzá.

Hévízen és a TDM Egyesületnél nem csak arra figyelnek, hogy a kollégák számára biztosítsák a kerékpározás feltételeit, hanem a településre látogató vendégeket is számos kerékpáros lehetőséggel várják. A Tourinform Irodában több, mint 30 kerékpár közül választhatnak a bringázást kedvelők: legyen az trekking bike, e-bike, vagy akár gyermek bringa.

Emellett számos szálláshely nyújt még kerékpárbérlési lehetőséget, sőt a város nagymértékben hozzájárul a kétkerekű közlekedési eszközt kedvelők még kényelmesebb itt-tartózkodásához:

    a HeBi közösségi kerékpáros rendszer
    kerékpárkölcsönzés és elektromos kerékpárkölcsönzés
    kerékpárút építés, és túrakörök kitáblázása
    kerékpáros nap, kerékpáros túra programok, túraszervezés, szervizcsomagok.

Forrás: turizmus.com, kormany.hu, Hévíz TDM Egyesület 

Szólj hozzá